„Mozgásban az egészségért” rendezvénysorozat

2019.01.23

„Mozgásban az egészségért” rendezvénysorozat – 2018.10.06.-2018.10.15.

A Borsodnádasdi Praxisközösség 2018 októberében valósította meg első színtérprogramját.
A „Mozgásban az egészségért” rendezvénysorozatot két programból állítottuk össze. A mozgás népszerűsítését tűztük ki célul, olyan különböző típusú rendezvények megszervezésével, amelyek a lakosság valamennyi korcsoportjának színvonalas szabadidő eltöltési lehetőséget ajánltak fel.
Rendezvényeinket partnerszervezetek bevonásával valósítottuk meg.

Programunk első állomása az Óbükk Ökotúra volt. A teljesítménytúrát a Jövő Borsodnádasdjáért Egyesülettel közösen szerveztük meg.
Az egyesület és a praxisközösség csapata kijelölte a túraútvonalakat a városunkat övező erdőkben, hegyeken, dombokon, hogy a túrázók biztonságosan célba érkezhessenek. 2018. október 6-án reggel 6 órától, három távon (20km, 30km, 50 km) indítottuk útjára a versenyzőket a Borsodnádasdi Közösségi Házból. A versenyen 140 főt regisztráltunk, ebből 18 év alatti résztvevő csupán 16 fő volt.
A praxisközösség csapata az indulás előtt és az érkezést követően ellenőrizte a versenyzők vérnyomásértékét és mozgással kapcsolatos jó tanácsokkal látta el az érdeklődőket.

A rendezvénysorozat következő állomása a 2018. október 15-én megvalósult „Rózsaszín séta” az emlődaganat megelőzésére hívta fel a figyelmet.
Ezt a rendezvényt a Magyar Rákellenes Liga Borsodnádasdi Alapszervezetével összefogva hoztuk létre. A praxisközösségünk dolgozói, a Borsodnádasdi Közösségi Ház nagytermében, délelőtt 11 órától, a rendezvény teljes ideje alatt szűrővizsgálatokat (vércukor-, koleszterin- és triglicerid mérése, PSA szűrés, vérnyomásmérés, testösszetétel vizsgálata, BMI számítás) végeztek a program résztvevőinek bevonásával. Az elvégzett vizsgálatok eredményeihez mérten, személyre szabott tanácsokkal láttuk el a klienseket.
A sétán, gyermekek és felnőttek, a daganatos betegségek megelőzését jelképező, rózsaszín léggömbökkel járták be a várost.
Ezt követően egészséges falatkákkal (készítette Cseh Tamásné) és gyümölcssalátával (készítették az NNK segédegészségőrei) vártuk a mozgásban megfáradt érdeklődőket. Horváth Ágnes gyógytornász az előadásokat követően, egy laza ülőtornával átmozgatta a résztvevőket.
A rendezvényen 100 főt regisztráltunk.

Oszd meg másokkal is!

Vissza